Hírek

Az egész települést segíti a polgárõrbusz

2020.08.31
Ünnepélyes keretek között, június 5-én adta át a Tolnanémedi polgárőrség vezetőjének a mikrobusz kulcsait dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. A jármű nem csak az egyesület, hanem az egész falu hétköznapjait fogja megkönnyíteni, hiszen a polgárőrök szerteágazó közösségi munkát végeznek.

– Hatalmas segítség ez nekünk, hiszen nem csak a közbiztonság megerősítésén és fenntartásán dolgozunk a faluban, hanem sokrétűbb feladatot látunk el – fogalmazott az ünnepséget követően Gergály Imre, a Tolnanémedi Polgárőr Egyesület elnöke. – Évekkel korábban szorosabbra fogtuk az együttműködést az önkormányzattal, hiszen amellett, hogy a napi szolgálatot adjuk, részt veszünk a településen az ebédhordásban, a rászoruló lakosoknak a gyógyszerbeszerzésében, utaztatásában is. Ehhez eddig nem volt megfelelő gépkocsink, hiszen alig egy éve kaptuk csak meg – szintén az OPSZ felajánlásából – a szolgálati autónkat. De az csak öt személyes, így csomagokat, az ételeket nem lehet vele hatékonyan szállítani. Ezért döntöttünk úgy, hogy pályázatot írunk és abban bemutatjuk a saját magunk által összeállított programot. A beadott pályázat pedig nyert, így a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság által az OPSZ-nek átadott Ford Transit hozzánk kerülhetett – mondta az elnök.

Az egyesület által beadott munkaterv jól tükrözte a szerteágazó munkát. A települési önkormányzat mellett a roma kisebbségi önkormányzattal is szoros kapcsolatot ápolnak a polgárőrök, több közös rendezvényt is szervezetek a bűnmegelőzés jegyében. Emellett kiemelt szerepet kaptak a rászorulók, külterületen élők, az idősek megsegítésére irányuló feladatelemek is.
– Az ezer főre 18 polgárőr jut – folytatta Gergály Imre. – Szinte minden nap adunk szolgálatot, annak megfelelően, hogy a munka mellett hogyan tudjuk vállalni a járőrözést. Az ebédhordás mindennapos feladat, várnak, számítanak ránk. Az önkormányzat szintén támaszkodik az önkéntes munkánkra, amelyet mi szívesen teljesítünk. Bízom benne, hogy ez a kisbusz előre lendíti majd az egyesület munkáját, ezáltal jobbá téve a falu lakosságának életét – zárta szavait.


Forrás: https://www.opsz.hu