Hírek

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója

2021.03.22
Tisztelt Lakosság!

Még csak március elején járunk, de már 33 esetben kellett vonulnia szabadtéri tüzekhez megyénk tűzoltóinak. Erdő és vegetációs terület tüzeihez 11, szabadban lévő hulladék és szemét tüzeihez 5, közterületen történő tüzekhez 9, létesítmények szabad területein felcsapó lángokhoz pedig 8 alkalommal riasztották a Tolna megyei tűzoltókat. Fontosnak tartjuk felhívni a lakosság figyelmét, hogy a szabadtéri tüzek döntő többségét emberi figyelmetlenség okozza. Akár egy el nem oltott cigaretta is elég ahhoz, hogy nagy területen lángra kapjon az aljnövényzet. Ez azt jelenti, hogy kis odafigyeléssel ezek a tűzesetek megelőzhetőek.
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy 2021. január 1-jétől a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig belterületen engedélyezett a kerti zöldhulladék égetése azon a helyen, ahol ezt a települési önkormányzat rendeletben szabályozza. Amennyiben van erre vonatkozó rendelet, akkor csak a rendeletben meghatározott feltételekkel, illetve időtartamban lehet az égetést végrehajtani. Amennyiben nincs ilyen rendelet, tilos az égetés!
Akkor is be kell tartani a tűzgyújtással kapcsolatos szabályokat, ha van a kerti égetésre vonatkozó helyi szabályozás:
  1. Csak akkora tüzet gyújtson, amelyet kezelni tud!
  2. Tűz soha nem hagyható felügyelet nélkül!
  3. Mindig legyen a közelben megfelelő mennyiségű oltóanyag (víz, homok, tűzoltó készülék).
  4. Gondoskodni kell a tűz irányításához szükséges kézi szerszámról (gereblye, lapát, vasvilla).
  5. Feltámadó szél esetén azonnal el kell oltani a tüzet!
  6. A tüzelés befejezését követően gondosan oltsa el a tüzet, az oltáshoz használjon vizet, a tüzelés helyét takarja le legalább 5 centiméter vastagságú földdel a visszagyulladás megakadályozásának érdekében!
A kerti tüzelés helyett javasoljuk, hogy válassza inkább a környezetkímélőbb komposztálást, ágdarálást, amivel hasznos tápanyagokat is visszanyerhet!
Felhívjuk a figyelmet, hogy a külterületi tarlóégetés és vágott növények égetése bejelentéshez kötött, amelyet a munkálatok előtt öt nappal kell az illetékes hivatásos katasztrófavédelem területi szervnél írásban jelezni. Természetesen a tűz felügyeletéről és eloltásáról ebben az esetben is gondoskodni kell! Figyeljünk környezetünkre, hiszen odafigyeléssel megelőzhetőek a szabadtéri és erdőtüzek!

Köves Péter tű. főhadnagy

szóvivő

Kapcsolódó képek:

166580811_3878144005596940_835927060150934627_n